Élettörténet

Bécs, 1789-1791

1789 elején Karl Lichnowsky meghívását elfogadva, elkísérte a herceget berlini útján. Áprilisban indultak, útközben megálltak Prágában, ahol Mozart meglátogatta barátait, és Tommaso Guardasoni impresszárióval egy új operáról tárgyalt. Prágából Drezdán keresztül Lipcsébe mentek, ahol Mozart játszott a Tamás-templom orgonáján. Április végén érkeztek Potsdamba, Mozart azonban visszatért Lipcsébe, ahol feleségének írt levele szerint sikeres, de anyagi hasznot nem hozó hangversenyt adott. Mozart levelein kívül nincs bizonyíték rá, hogy Potsdamba visszatérve játszott volna II. Frigyes Vilmos király előtt, s bár Puchberg megnyugtatására azt írta, hogy királyi megrendelést kapott kvartettek írására, nem bizonyítható, hogy a hazafelé úton elkezdett két vonósnégyes (D-dúr, K. 575 és F-dúr, K. 589) valóban megrendelésre készült: sem a kézirat, sem a kiadás nem tartalmaz ajánlást, ami megrendelés esetében elképzelhetetlen a 18. század végén. Hogy az utólag feleslegesnek tűnő úttal mi volt Mozart célja, nem tudható.

A nyár számos nehézséget hozott, Mozart és Konstanze is sokat betegeskedett, az egyetlen jelentős esemény a Figaro augusztus végi felújítása, amihez készült néhány új betétária. Az év végének legfontosabb műve az udvari megrendelésre írott harmadik Da Ponte-opera, a Cosi fan tutte (K. 588). A bemutatóra 1790 januárjában került sor, négy előadás után azonban II. József halála miatt nem adták elő nyárig, amikor további öt előadás következett. 1790 első feléből nyolc Puchbergnek írott pénzkérő levél maradt fenn, Mozart szegénysége azonban nem volt kétségbeejtő abban az értelemben, hogy ne lett volna pénze lakásra és étkezésre: Konstanze gyakori kúrálása a drága badeni fürdőben sokba került, és nem szívesen adták alább a megszokott életszínvonalat, szolgálókkal, biliárdszobával, hintóval.

Mozart Frankfurtba utazott szeptember végén az új császár, II. Lipót koronázásra, s bár októberi frankfurti hangversenye sikeres volt, a közönség kis száma miatt anyagilag mégis kudarcnak bizonyult. Ráadásul semmilyen szerepet nem kapott a koronázási ünnepségben, és várakozásaival ellentétben nem léptette elő az új uralkodó. Visszaúton hangversenyt adott Mainzban, Mannheimban meghallgatta a Figarót, Münchenben pedig fellépett a nápolyi király előtt. Decemberben elbúcsúzott a Londonba tartó Haydntól, s bár ő maga elutasította egy londoni operaügynök invitálását, ígéretet kapott Johann Peter Salomontól egy a Haydnéhoz hasonló meghívásra. A téli hónapokban írta utolsó zongoraversenyét (B-dúr, K. 595), több darabot mechanikus orgonára, és számos táncot az udvari bálokra. 1791 áprilisában a városi tanácshoz folyamodott a Stephansdom karnagyi állásának utódlási jogáért, mivel az állást betöltő Leopold Hoffman ekkor már idős volt és beteg. Fizetés nélküli segédkarmesteri kinevezést kapott, ami a jövőre nézve akár pozitív hozadékkal is járhatott volna, ha ő éli túl Hoffmant és nem fordítva (Hoffman 1793-ban halt meg).

A nyár elején Konstanze ismét gyermeket várt (hatodik gyerekük júliusban született), és Badenbe ment, ahol Mozart gyakran meglátogatta. Itt kötött barátságot Anton Stoll karnaggyal, akinek az Ave verum corpus motettát (K. 618) komponálta. Leveleiből úgy tűnik, hogy anyagi gondjai ekkor már kevésbé szorongatták. Nyáron kezdődött az együttműködése régi ismerősével, a színházigazgató Emanuel Schikanederrel, akinek társulata népszerű darabokat és Singspieleket játszott Bécs egyik külvárosi színházában. Együttműködésük tárgya a Die Zauberflöte (A varázsfuvola, K. 620) volt, amelyen már a nyár folyamán elkezdett dolgozni. Hogy Mozart a legendáknak megfelelően valóban kicsapongó életet élt volna Schikaneder társulatának tagjaival, arra nincs bizonyíték, egyetlen bizonyítható szenvedélye - amelyben egyébként Konstanze is osztozott vele - a biliárd volt. A Varázsfuvola munkálatai közben kapott megrendelést egy ismeretlentől gyászmise komponálására. Mint Mozart halála után kiderült (bár az utókor csak 1960-as években talált rá bizonyítékot), a más szerzők műveit rendszeresen a sajátjaként feltüntető Walsegg-Stuppach gróf rendelte a művet, 1791 februárjában elhunyt felesége emlékére.

Július közepe táján újabb megrendelést kapott Mozart: Guardasoni prágai impresszárió opera írására kérte fel a II. Lipót cseh királlyá való koronázása alkalmából tervezett szeptember eleji ünnepségekre. A La clemenza di Tito (Titusz kegyelme, K. 621) szövegkönyve Metastasio azonos című librettóján alapul, szerzője Caterino Mazzola, drezdai udvari költő. Mozart augusztus 25-én indult felesége társaságában Prágába: első életrajzírója szerint ekkor kezdett el dolgozni az operán és 18 nap alatt fejezte be. Ma azonban már tudjuk, hogy a Titusz áriái közül néhány már a tavasz folyamán - más célból - elkészült. Prágában Mozart rövid időre megbetegedett, szeptember 2-án megnézte a Don Giovanni előadását, három nappal később pedig befejezte a Tituszt. A 6-i premier vegyes fogadtatásban részesült (a császárnő "német disznóságnak" nevezte a darabot), de mint Mozart operáinak többsége, ez is egyre népszerűbb lett, és a szeptember végi utolsó előadás már egyöntetű sikert aratott.

Ugyanezen a napon, szeptember 30-án került színre a bécsi Theater an der Wiedenben a Varázsfuvola (Schikaneder játszotta Papageno szerepét, Josepha Hofer, Mozart sógornője pedig az Éj királynőjét). A bemutató előadást óvatos lelkesedéssel fogadta a közönség, de néhány héten belül egyre sikeresebbé vált a darab. Mozart az egyik előadásra elvitte anyósát, egy másikra pedig fiát és Salierit, aki minden számot hangos "bravóval" jutalmazott - Mozart feleségének írt levele szerint. Októberben készült Anton Stadler számára az A-dúr klarinétverseny (K. 622), és november 10-én vezette be Mozart a műjegyzékébe utolsó befejezett művét, a Laut verkünde unsre Freude című szabadkőműves kantátát (K. 623), amelynek páholybeli előadását egy héttel később maga vezényelte. November végén megbetegedett és ágyba került, két híres bécsi orvos kezelte, Konstanze távollétében pedig sógornője, Konstanze legfiatalabb húga, Sophie gondozta. December 3-án állapota látszólag javult, másnap néhány barátjával áténekelték a Requiem (K. 626) néhány részletét. A művet már nem tudta befejezni, december 5-én, röviddel éjjel egy óra előtt elhunyt. Két nappal később a korabeli bécsi szokásoknak megfelelően temették el, a viharos időjárásról szóló legendákkal ellentétben egy csendes, nyugodalmas téli napon.

(Mégtöbb Mozart zenét, a " Zene"menüpontban találhatsz)